Emlékszel még a lengyel piacra ?


 A nyolcvanas években, főleg a vége fele nagyban üzemelt minden nagyobb városban a KGST - piac.
Ebben az időben Debrecenben a Zsibogó alakult át nemzetközi piactérré.
Valójában a KGST-hez, mint Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsához nem sok köze volt, maximum annyi,
hogy a nagy-nagy kölcsönös segítség közben a tagországok egy részének lakossága annyira szegény körülmények között élt, hogy kénytelen volt más, hozzájuk viszonyítva gazdagabb államokban olyasmivel kereskedni, ami náluk volt, másoknál meg nem. 
Így aztán jöttek hozzánk a lengyelek, a
szlovákok, a románok, ukránok. Hoztak mindent, ami mozgatható volt, lehetőleg a kocsi csomagtartójába befért, és nálunk nem volt, vagy pedig drágán lehetett megvenni. 
Mi akkoriban a keleti országrészben, egy román határhoz közeli faluban éltünk, ott is volt lengyel piac /mert hogy így is hívták/, de nálunk simán piacnak. 
 Arra fele ritkán vetődtek lengyelek. Inkább románok, ukránok meg erdélyi magyarok.

Berakták a hozott cuccot házakhoz, tároltatták velük, aztán nagyjából egy hét múlva megjelentek, és elvitték.  
Volt abban ágynemű, varrógéphez szükséges alkatrészek, tű, cérna, dísztárgyak, ágynemű, konyharuha, póló, melegítő, minden - ami csak elképzelhető. Meg olyan is, ami nem képzelhető... A ruhaneműjük nem volt valami jó minőség, engedte a színét, és nyúlt. De míg új volt, jól nézett ki, vették.  A cipő talpa rövidesen levált, rengeteg volt az utánzat. Eleinte hamisították a márkát is, később már egyszerűen csak megkeverték a nevét. 
Volt, mikor lekapcsolták őket, és akkor pár hónapig nem jelentkeztek, de aztán kezdődött minden elölről.
Mondták, hogy fizetnek a vámosoknak. 
Ekkoriban így hoztak át egész lakásbútorokat is. Ja, persze nem vámot fizettek, hanem a vámost fizették le. 
Minden piacozó tudta, hogy ki az embere, kit lehet megvesztegetni.
Eladták a cuccot hétvégén, a maradékot ott hagyták az ismerősnél, aztán jött a bevásárlás a közeli picit nagyobb városban, majd mentek haza. Romániában nem volt élelmiszer, nagy hiányok voltak, a magyar boltok akkoriban Kánaánnak számítottak. 
 Kisebb helyeken szinte minden nap volt lehetőség vásárlásra, nagyobb városokban - mint Debrecen -  meghatározott napokon jöttek, olyankor ömlött a nép kifele. Nem meghatározott céllal mentek, hanem - hátha ráakadnak valamire. 
A debreceni zsibis nap akkoriban is főleg a szerda és a szombat volt. Ilyenkor jó vásárt lehetett kötni.
És szinte mindig volt valami, amit látszatra érdemes volt megvenni.
Legtöbben műszaki cikket kerestek, meg ruhákat - kicsit használtan 200 Ft-ért teljesen fel lehetett öltözni, egész zsák nadrágot, pulóvert, kabátot kaptál, ha meg akart a gazdi szabadulni tőle.
Ekkor kezdődött a nagy üzemanyag biznisz.
A keleti országrész lakóinak jó része foglalkozott ezzel a "gazdasági területtel".  
Naponta akár kétszer-háromszor is kimentek, hoztak akár csak egy tankkal, de ha ismerős volt a határon, akkor kannákkal is. 
Itt meg szépen eladták hordózták, majd eladták...
Egész jól meg lehetett élni belőle. 
Aztán ott volt a cigi feketekereskedelem. Amilyen ütemben nőtt Magyarországon  az ára, olyan ütemben hozták az ukrán cigit, ami nem tudom miből készült, de valami förtelmes volt, viszont olcsóbb jóval mint a bolti. 
Vették mint a cukrot, mert szívható volt, egyből nem pusztultak tőle, és lehetett vele flancolni, hisz a doboz megtévesztésig hasonlított a nyugati testvérére.
Az ukránok ez időben műszaki cikkel játszottak. Junoszty tévének nagy keletje volt, de jó haszonnal lehetett eladni más műszaki cikket is, mint például a búvárszivattyút. Faluhelyen az ilyesminek biztos piaca volt.
A magyarok a jó ég tudja honnan szerzett rádiókkal, magnókkal, Hifi-tornyokkal üzleteltek. Jó volt 1-2 hónapig, aztán az az igazság, hogy szemétre vele...
A románok a nagy üzletet az itteni gyógyszerekkel csinálhatták. Főleg a fogamzásgátlóval, ami  náluk nem volt engedélyezett. 
És ugye egy nő két dologért tud feláldozni mindent: 1 - gyereke legyen,  2- ne legyen gyereke...
Nem véletlenül maradt mai napig sok helyen KGST-piac a használt árú piac neve - szép időt idéz a neve. 
Hisz amit akart az ember, bármit beszerezhetett, legtöbbször teljesen újként, ami nem mindegy. Volt farmer, szappan, ilyen-olyan szerszám, fehérnemű, abrosz, konyharuha, cukorka, csokoládé, vodka, cigi - mi kell még? 
Egyik nagy kincs, amit csakis a lengyelektől lehetett beszerezni, az a híres Krówka karamella volt, az ukránok viszont nagyon finom cukorkát, és egész kellemes ízű nugátot hoztak, meg persze a Krówka koppintását.  
Aztán kellemes is volt a bolyongás egy pohár borocska mellett, elmajszolva egy lángost, vagy próbálgatva a kínai ízeket, és még szórakozás is volt nyeremény reményében - az itt a piros, hol a piros. Egy időben igencsak nagyban ment...
Hatalmas forgalom bonyolódott, úgy tűnt, hogy ennek sosem lesz vége - kimegyünk a piacra, aztán jó áron vásárolhatjuk a bóvlit, néha az értéket...

De a rendszerváltás időszaka ennek is véget vetett. 
 Jobb világ jött, már a környező országokban is elérhetők voltak a jobb minőségű élelmiszerek, gyógyszerek. Másrészt törvényeket is életbe léptettek, amik gyakorlatilag tiltották az effajta üzletelést.
Mindenesetre még sok háztartásban ott van a falon az óra, vagy üzemel a vízforraló, esetleg még a búvárszivattyú is ugyanaz a kertben, amit majd 30 évvel ezelőtt nagy szerencsével, és alkudozással szereztünk be...
És manapság is vannak a piacon külföldiek, vannak dolgok, amiket érdemes tőlük venni - persze azért odafigyelve...Fotó: Fortepan, Youtube, Sándor Kiss/képkockák, zsibogo.hu
loading...

Megjegyzések